steksz.hu

Állampapír már a múlt, merre keressenek a befektetők az ingatlanpiacon?

Állampapír már a múlt, merre keressenek a befektetők az ingatlanpiacon?

Míg a korábban az állampapírpiac jelentős befektetői pénzt szippantott ki az ingatlanpiacról, addig a helyzet most változni látszik – mondják a szakértők. Minden piaci helyzetben érdemes konzervatív, kis rizikójú ingatlanbefektetésekben gondolkodni. Ez többnyire a kis- és közepes értékű lakást jelent, ami hosszú távon és problémamentesen bérbeadható. 

2024-ben a befektetők figyelme ismét jobban az ingatlanpiac felé fordulhat, ugyanis lesz egy olyan szűkebb kör, melyet a csökkenő hozamú állampapírok már nem szólítanak meg – jelezte még a tavalyi év végén, előrejelzésében Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója, amit a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége szemlézett. 

Az ingatlanpiacon korábban a “befektetői oldal felszívódott”, mivel az állampapír nagy vetélytársa lett az ingatlanbefektetésnek. Mindössze néhány olyan befektető akadt, akik tartottak az állampapírpiactól, és jobbnak látták – főleg hosszabb távban gondolkodva -, ha továbbra is ingatlanba teszik a pénzüket.

A helyzet a tavalyi évben azonban változott, a befektetési típus iránt összességében is visszaeshet az érdeklődés vonzerejének csökkenése miatt. Ennek hatására a szakértők szerint a befektetők ismételt megjelenése várható az ingatlanpiacon. De milyen ingatlanokban, milyen típusokban, adottságokban érdemes gondolkodniuk, akik potenciális befektetési célpontot keresnek most, 2024 elején az ingatlanpiacon?

Balla Ákos, a Balla Ingatlan vezérigazgatója szerint minden piaci helyzetben érdemes konzervatív, kis rizikójú ingatlanbefektetésekben gondolkodni. Ez többnyire a kis- és közepes értékű lakást jelent, ami hosszú távon és problémamentesen bérbeadható. Ilyen ingatlanok jellemzően az olcsóbb árkategóriába tartozó panellakások. De azok, akik több pénzt tudnak szánni befektetési célú ingatlan vásárlásra, az 5-15 éves újszerű ingatlanok között is remek lehetőségeket találnak.

Általános tapasztalat, miszerint a jobb lokáció vagy az újabb építésű épület nem csak nagyobb vételárat jelent, hanem magasabb bérleti díjat is, ezért a hozam az egyes alpiacokon hasonló. Aktív munkával, például egy rövid távra bérbeadott ingatlan üzemeltetésével az átlagosnál ugyan nagyobb bevétel érhető el, de itt a bevétel többlete valójában a befektetett munka ellenértéke, nem az ingatlan rendelkezik extra hozammal. Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen típusú ingatlanhasznosítás rendkívül kiszolgáltatott a turizmusnak, a szabályozásoknak, egy adott társasház közösségének – figyelmeztetett a szakértő.

A lakások értéknövekedése is hasonló: kiugró értéknövekmény inkább csak olyan ingatlanok esetében várható, melyek közvetlen közelében valamilyen nagyobb infrastrukturális fejlesztésre kerül sor a jövőben. A munkahelyteremtés vidéken településeket, megyeszékhelyeket, vagy akár egész megyéket is érinthet pozitívan.

Ezekben az esetekben pedig az jár jól, aki kellően korán, akár még a hivatalos bejelentések előtt ingatlant vásárol. Amikor viszont már objektív ténnyé válik egy fejlesztés, akkor igen nehéz jó vételt csinálni – tette hozzá a szakértő.

Az ingatlanpiacon is érvényes tehát az a befektetői hozzáállás, miszerint pletykára érdemes vásárolni és a hírek hatására eladni. Természetesen egy ingatlan a kiadása révén még megfelelő hozamot termelhet – amihez pluszban jön hozzá az értéknövekedése -, hiszen a bérleti díjak még akkor is emelkedtek az előző évben, amikor az eladások visszaestek, és a bérleti piaci kereslet is folyamatosan magas szinten járt.

Mint Balla Frigyes rámutatott: a magas hitelkamatok miatt nagyobbak lettek a törlesztőrészletek, ez pedig közrejátszott abban, hogy a kiadó lakásoknál nem lehetett olyan megtorpanást érzékelni, mint az eladó lakóingatlanok piacán. A bérleti díjak tovább nőttek, és aki “albérletet” keresett, a korábbinál magasabb árakkal találkozhatott. 

editor

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük