steksz.hu

Heteket csúszik az otthonfelújítási program

Heteket csúszik az otthonfelújítási program

Nem indul a tervezett időpontban az új otthonfelújítási hitelprogram. Az érintett minisztériumok szerint még nem készültek el a részletszabályok kidolgozásával, de vélhetően a technikai feltételek is hiányoznak. 

Június 3-án, jövő hétfőn indult volna el a program a kormány tervei szerint, ám ez néhány hetet biztosan csúszik. Ennek kapcsán közös közleményt adott ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Abban megállapítják, hogy a felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását.

A várható érdemi változások még szélesebb kör számára teremthetnek lehetőséget a támogatás igénybevételére, jegyezték meg, és hozzátették: a későbbi indulás több időt biztosít a 108 milliárd forintos keretösszegű program iránt érdeklődők számára a kölcsönigényléshez szükséges dokumentumok előkészítéséhez.

Az otthonfelújítási program keretében a kormány kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával ösztönzi az 1990 vége előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését. Az európai uniós társfinanszírozású program jóvoltából legfeljebb 20-22 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések. A legalább 30 százalékos energiamegtakarítást eredményező beruházások révén a támogatott családok könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett sávhatár alatt.

A felhívástervezet társadalmi egyeztetésén minden korábbit meghaladó mennyiségű, több mint 500 észrevétel érkezett be. A végleges feltételrendszerről és a program indulásáról a következő kormányülésen születik döntés – írják a közleményben. Hozzáteszik, a változtatás több időt biztosít a családoknak és a kivitelezőknek az otthonfelújítási program megnyitásáig szükséges előkészületek megtételére.

A teljes lakossági MFB Pont Plusz hálózat kialakítása a tervezett ütemezést megelőzve halad előre annak érdekében, hogy a fiókok felkészülten álljanak az igénylők rendelkezésére a kölcsönkérelmek személyes benyújtásához –közölték a közös közleményben.

A Portfolio ugyanakkor úgy értesült, hogy a programot koordináló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem készült el az új otthonfelújítási hitelprogram elindításához szükséges technikai részletekkel sem, így az induláshoz szükséges

  • nyomtatványok,
  • informatikai rendszerelemek,
  • részletesebb termékspecifikációk

sem állnak még rendelkezésre a programot koordináló MFB ügynökeként eljáró, az MFB Pontokat üzemeltető három banknál (OTP, MBH, Gránit).

Related Articles