steksz.hu

A 30-50 év közötti korosztály aktívabb most az ingatlanpiacon

A 30-50 év közötti korosztály aktívabb most az ingatlanpiacon

A középkorosztály dominál a hazai ingatlanpiacon, egy részük az állami támogatásokkal is élni kíván, más részük befektetési célból vásárol, illetve sokan vannak, akik élethelyzetük változása, elsősorban válás miatt keresgélnek ingatlant.

A Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége a Balla Ingatlan szakértőire hivatkozva jelzi, hogy az ingatlanpiacon úgynevezett középkorosztály aktív, melybe azok is beletartoznak, akik már nem huszonévesek, de még élni tudnak valamely állami támogatás adta lehetőséggel, illetve ugyanebből a korosztályból azok, akik válnak, és élethelyzetük változásából adódóan kisebb lakásba költöznének.

Garaba Gergelynek, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodája szakmai vezetője azt tapasztalja, hogy a 30-50-es korosztály van jelen a legnagyobb számban az ingatlanpiacon.
Ők alapvetően a kisebb lakásokat keresik, leginkább 30 millió forintig, de az 50-55 millió forintos értékhatárt nagyon ritkán lépik át.
Ez a csoport ugyanakkor kétfelé bontható, hiszen vannak közöttük, akik saját használatra vásárolnak – akár készpénzért, mert eladnak egy másik ingatlant -, illetve a másik részük befektetési szándékkal, kiadásra veszi a lakást. Utóbbi csoportra az jellemző, hogy olyan felújított vagy újépítésű lakásokat keresnek, melyek alkalmasak akár rövid, akár hosszú távú kiadásra. Sokan közülük egyébként csak átmenetileg tervezik a megvásárolt ingatlan kiadását, mert később használatba szeretnék venni.
Az előző félévben határozottan lehetett érezni azoknak a vevőknek a jelenlétét, akik még a CSOK előző verzióját próbálták meg kihasználni, hiszen ezt az év elején egy feltételeiben eltérő támogatási forma váltotta fel. Ők azonban nem a legfiatalabbak, általában túl járnak a 30-on. Ők még belefértek az életkori határok közé, ugyanakkor volt már némi tőkéjük, illetve az is megmozgatta őket, hogy némileg csökkentek a tavalyi évben az ingatlanárak. Egy másik karakteresen kirajzolódó csoportot jelentenek az elváltak vagy válófélben lévők. Ők is a kisméretű lakásokat keresik. Ezekre az ingatlanokra lehet érzékelni most a legnagyobb keresletet, ugyanakkor szerény belőlük a kínálat.

Related Articles