steksz.hu

A díjkedvezmény miatt sokan inkább évente fizetnek

A díjkedvezmény miatt sokan inkább évente fizetnek

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja.

Az ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint körüli összegű éves díjon szerződtek az ügyfelek, miközben a társasházak lakásainak átlagdíja 22 ezer forint, a nyaralóké pedig 25 ezer forint volt. A kampány első napjaiban közvetített szerződéseknek 38 százaléka az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül került ki.

A piacon 14 biztosító kínál lakásbiztosítási termékeket, az első hármat sorrendben a Gránit (korábbi Wáberer) és a Groupama követi. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a lakásbiztosítási piacot hagyományosan négy szereplő, az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz uralja, együttes piaci részesedésük mintegy 80 százalék a távozó ügyfelek is jobbára az ő ügyfélkörükből kerülnek ki – idézte az MTI.

Az, hogy az ügyfelek egy kedvezőbb ajánlat hatására ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket, egyelőre nem túl gyakori, az Insura által közvetített szerződések mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Az összes piaci kötés között ez az arány magasabb lehet.

Az első napokban az ügyfelek többsége egyelőre csak tájékozódik, átlagosan minden tizedik érdeklődésből született szerződés. A nagyobb díjkedvezményt kínáló éves fizetési gyakoriságot választotta az ügyfelek 52 százaléka. Szintén a kedvezmény miatt morzsolódott tovább a csekkes fizetést választók aránya, ami immár alig éri el a 15 százalékot. Néhány százaléknyi engedmény fejében immár 88 százaléknyian vállalták a biztosítóval való kapcsolattartásra az elektronikus kommunikációs csatornákat.

Ha biztosítást kötne, érdemes körülnéznie a komplexingatlan.com oldalon.

editor

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük