Az állami támogatások, valamint a lakáscélú hitelek kamatainak csökkenése várhatóan jelentősen több adás-vételt eredményez 2024-ben, mint az elmúlt évben. Az elmúlt év sok lakáspiaci résztvevőknek lehangolóan zárult. Azoknak is, akik szívük szerint költöznének – de még nincs hova, és azoknak is, akik eladóként hiába vártak az ideális vevőre.
Utoljára 2014-ben volt ilyen kevés lakásvásárlás, mint 2023-ban. A rekordmagasságú infláció, a korábbi évekhez képest magas kamatok kivárásra ösztönözték a szereplőket. Év végére valamelyest konszolidálódott az infláció, december elsejével emelkedtek a reálbérek, így a kilátások ismét optimisták, amit erősíthet az állami támogatások változása – jelezte az OTP Otthon.
Január elsejétől elérhető a CSOK Plusz támogatás és kibővült a Falusi CSOK, illetve emelkedett a Babaváró hitel összege. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy azok, akik kivárásra játszottak az eladás vagy a vétel terén, most a tettek mezejére lépjenek. Felesleges tovább várni az ingatlanárak csökkenésére. A gyorsan reagálók új lendületet adhatnak a lakáspiacnak, ami már középtávon is a négyzetméterárak emelkedését jelentheti.
A Komplex Ingatlaniroda megvételre kínál Mosonmagyaróvár belvárosában egy 86 m2-es, első emeleti társasházi lakást 48 millió forintért (Ingatlanok | Komplex Ingatlan).
Azok a családalapítás előtt álló fiatalok járhatnak a legjobban, akik ügyesen kombinálják az állami támogatásokat. A Falusi CSOK vagy a CSOK Plusz valamelyikével, valamint a Babaváróval három betervezett gyermek esetén több tízmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphattok.
Várhatóan ez elég jó ajánlat lesz ahhoz, hogy a vidéki kistelepülésekre költözzenek a több gyermekes vagy gyermeket tervező családok. Ugyanakkor előbb-utóbb a kereslet miatt vidéken is emelkedésbe kezdhetnek az ingatlanárak. Így a ma még elképesztően soknak tartott milliós négyzetméterárakat szinte olcsónak fogjuk találni. Ha nem szeretnéd a késlekedésed miatt több millió forinttal magasabb áron megvenni a kiszemelt lakást, akkor most van itt a cselekvés ideje.
68 milliért eladó ez a Győr-Szabadhegy frekventált területén egy felújított családi lakóház (Ingatlanok | Komplex Ingatlan)
A középkorúak még abban szocializálódtak, hogy legyen saját lakásuk, autójuk, egzisztenciájuk. Azonban a körülmények vagy akár rossz pénzügyi döntések miatt itthon is egyre többen élik le úgy az életüket, hogy albérletben élnek. Érdemes azonban átgondolni a lehetőségeket a várható tendeciákkal összevetve.
Tavaly a bérleti díjak tovább emelkedtek. Az vetett véget a dinamikus növekedésnek, hogy a fizetőképesség egyszerűen nem tudta követni a drágulást. A reálbérek növekedése és az infláció mértékének csökkenése várhatóan további 5-10 százalékos emelkedést okozhat a bérleti díjak esetében.